Seven Sisters Hiking Trail, avagy a Seven Sisters túraútvonal

Még mielőtt kiköltöztem Angliába, már akkor rabul ejtette ez a csodálatos természet a szívemet, a Beachy Head sziklái, a Seven Sisters vonulata, a tenger morajlása, a kis sziklamedencék a vízben apály idején, mind-mind egy cseppje a természet csodájának. Nem sokkal a költözés után elhatároztam, hogy egy nap fel fogok menni Beachy Headre gyalog. Úgy gondoltam, hogy ez egy jó kis túra lesz.

Tavaly nyáron nagyon sokszor tettem hosszabb sétákat, és bár ez a túra sem most esett meg, de csodálatos, napsütéses csütörtökön tavaly augusztusban, nagyjából 10-11 óra között útrakeltem. Ekkor már nagyobb terveim voltak. Nem egyszerűen Beachy Head volt a cél, hanem, hogy felfedezzem a Seven Sisters túraútvonal legalább egy részét. Minimum szerettem volna a Cuckmere Haven részig eljutni, azaz keresztül túrázni magam a nővérek hátán, majd leereszkedni végül a Cuckmere River völgyébe. Persze az útvonal itt nem ér véget, elvisz egészen Seafordig, egy igen szép tengerparti városkáig.

Emlékszem aznap reggel férjem munkába indulás előtt még kérdezte is, hogy akkor aznap megyek-e túrázni – bevallom, reggel 8-kor még nem voltam biztos benne –, de aztán 9 körül jött az ihlet, összepakoltam, túrázós ruciba vágtam magam, fel a túrabakancsot, és 10-11 között sikerült is elindulnom. Bár Beachy Headre busszal is fel lehet jutni, számomra egyértelmű volt, hogy gyalog fogom megtenni az utat. Először el kellett jutnom Eastbourne Holywell részébe, ami egyszerű volt, mert azokban a hetekben többször sétáltam haza abból az irányból. Az idő is melegnek ígérkezett, így mire elértem az első pontot, ami egyértelműen útbaigazított, addigra már nem fáztam.

A túra útvonal egyébként gyönyörű. Szinte egész végig látni a tengert a dombos, néhol erdős, de javarészt csak fűvel fedett részekről. Az útvonal első szakaszán – ahogy emelkedik az út – csodálatos rálátás nyílik Eastbourne-ra. Ezen a részen közelről is megcsodálhattam a Beachy Head Sport Fieldshez tartozó focipályákat, majd ezeket szépen megkerülve haladtam tovább az első célállomásom, Beachy Head és a vele azonos névvel rendelkező világítótorony felé. Ezen a részen volt az egyik legmeredekebb kaptató, ami után meg kellett állnom egy picit pihenni, cserébe gyönyörködtem a kilátásban. Pihenő után elhaladtam egy II. világháborús emlékmű, a RAF Bomber Command Memorial mellett, pont elkerültem a Compass Rose Millennium Installationt (amit férjemmel az első randevúnk alkalmával nem hagytunk ki), végül megérkeztem a Beachy Head Watch Towerhez. Itt nem időztem, csak pár fotót készítettem a világítótoronyról és indultam is tovább Birling Gap felé.

Beachy Head és Birling Gap között található a Belle Tout világítótorony, ami manapság már panzióként üzemel. Amikor utoljára itt jártam meg kellett kerülni a szárazföld felőli oldalról (a víz felől nem lehetett), azonban most már van mellette egy büfé, ami előtt keresztül lehet menni, így nem kellett kerülnöm. Egyébként a kerülő is maximum egy 5 perces kitérő lett volna. Nagyjából délután egy óra körül értem el Birling Gapet. A sziklavonulatnak ez a része a legalacsonyabb, itt van egy lépcső is, le lehet menni a tengerpartra. Sokan szoktak kijárni ide, rengeteg a turista, van illemhely, kávézó és egy bemutatóterem is. A kávézóban szereztem egy tonhalas szendvicset, megtöltöttem a kulacsomat és megebédeltem. Találkoztam magyarokkal is, beszélgettünk egy keveset, beszéltem férjemmel telefonon, aztán indultam tovább.

Két éve márciusban kedves barátnőmmel végigsétáltunk a parton Cuckmere Haventől Birling Gapig, most viszont elhatároztam, hogy mindenképp a sziklavonulaton szeretnék haladni. Így is tettem, a hét (nyolc – megoszlanak a vélemények, a bemutató teremben nyolc szirtet mutatnak be) nővér hátán tettem meg egy nagyjából 2-2,5 órás sétát. Sokszor lefelé meredekebb volt, mint felfelé, de így legalább fel tudtam avatni az új túrabotomat. Párszor megálltam gyönyörködni a látványban, egyszer egy rövid pihenőt tartottam, amíg ittam és ettem egy müzliszeletet. A fenti szelfi az utolsó, a Cuckmere Haven előtti Haven Brow csúcson készült.

Miután leereszkedtem a völgybe, szembesültem azzal a ténnyel, hogy a Cuckmere River nem osztja az elképzelésemet arról, hogy márpedig most apály van, úgyhogy ő éppen csak egy csermely én meg simán átugrálok rajta. Ennek a véleménykülönbségnek az eredménye volt, hogy én térdig vizesen átjutottam a folyón, de csurom vizes túrabakancsban folytattam az utat. Úgy voltam vele, hogy nem baj, végül is nyár van és meleg (amúgy bekentem az arcom és a mellkasom naptejjel, de a vállamat elfelejtettem, úgyhogy szép ropogósra égett a napon), majd megszárad.

Nagyjából eddig a részig volt ismerős az útvonal, el is értem a kezdetnek kitűzött célt, de ekkor még csak fél 4 körül volt az idő. Nem álltam meg, elindultam Seaford felé a kijelölt úton. Ahogy haladtam, elbújt a nap, felvettem a pulcsimat, így mentem tovább, majd egyik pillanatban kibukkant a nap újra, sugaraival beterítve az egész világot, belőlem pedig felszakadt egy „Oh, My God!”. Ha láttatok már igazán gyönyörűt, egyszerűen leírhatatlan volt a látvány. Ott volt az a pont, amikor a korábbi belső békét és a mozgás okozta örömöt felváltotta a mindent elsöprő boldogság érzése. Ott, abban a pillanatban éreztem, hogy ott vagyok, abban a percben, azon a helyen és abban a lelkiállapotban, amelyben lennem kell. Hálát éreztem az életemért, a lehetőségeimért, hogy bár 1400 km-re vagyok a családomtól, a barátaimtól, a régi életemtől, most itt lehetek, itt élhetek és fejlődhetek tovább, mind szellemileg, mind lélekben, mind testben. Ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel haladtam tovább Seaford felé, amit kevesebb, mint egy órán belül elértem. Itt volt a végállomásom, az én kis aznapi terminusom.

Miután leereszkedtem az utolsó lejtőkön is, leültem egy padra és csodáltam a tengert. Közben beszéltem férjemmel, hogy megérkeztem, ő nagyjából ekkor végzett a munkahelyén, hazafelé felvett Seafordban, így végül nem kellett busszal utaznom. Életem egyik legcsodálatosabb napja volt ez a sok közül. Valami olyat kaptam, amire szomjazott a lelkem, valami átkattant bennem, amolyan igazi elégedettség érzés lett rajtam úrrá.

Ennek az érzésnek eredményeképp született meg akkor egyik versem is, Mi a boldogság? címmel, melyet a harmadik verseskötetemben olvashattok majd.

Google térkép koordináták:
Eastbourne, Holywell
RAF Bomber Command Memorial
Compass Rose Millennium Installation
Beachy Head Watch Tower
Beachy Head
Beachy Head Lighthouse
Belle Tout Lighthouse
Birling Gap
Seven Sisters Cliffs
Cuckmere Haven
Seaford